Kedves Vásárlóink!

Ahol valami véget ér, ott valami új kezdődik!

22 év után bezárjuk a Szentháromság téri üzletünket, és mi is kiköltözünk a Dózsa György útra.

A legfontosabb azonban, hogy minden szolgáltatásunk továbbra is elérhető marad: másolás, nyomtatás – akár nagyformátumban is –, valamint számítástechnikai kereskedésünk és szervizünk is, csak immár az új helyszínen.

Találkozzunk a Dózsa György út 52. szám alatt!

Elérhetőségeink változatlanok maradnak!

Autóval jóval kényelmesebben megközelíthető, mint a Szentháromság tér, a parkolás pedig még egyszerűbb, hiszen saját parkolóval rendelkezünk az udvarban.

Ha valaki inkább gyalog indulna el hozzánk, de nem szeretne hosszú sétát tenni, az ingyenesen használható helyi buszjáratok közül az 1-es busszal is könnyedén eljuthat hozzánk. A Déri Frigyes sétány megállónál kell felszállni, majd a Cukrászda megállónál leszállni – üzletünk közvetlenül a megállóval szemben található.

Várjuk régi és új ügyfeleinket ugyanazzal a megszokott szakértelemmel és szolgáltatásokkal, csak egy kényelmesebben megközelíthető helyszínen!

dozsa2

Pénztárgép és másológép szerviz

6500 Baja Dózsa György út 52.

Pénztárgépek(Micra, Sam4S, Cashcube, CashBox), mérlegek értékesítése és szervize, márkafüggetlen másológépek, nyomtatók értékesítése és szervize, ügyviteli rendszerek, raktártechnika, biztonságtechnika

Nyitvatartás: Hétfőtől – Péntekig: 8:00 – 17:00

Tel.: +36 79/951-950

Email: penztargep(kukac)titronic(pont)hu (pénztárgépek esetében)

Email: szerviz(kukac)titronic(pont)hu (másológépek, nyomtatók esetében)

Számítástechnika és Irodatechnika, Nagyformátumú nyomtatás, szkennelés

6500 Baja Dózsa György út 52.

Számítógépek, laptopok, nyomtatók, kiegészítők, laminálógépek. Márkafüggetlen laptop, monitor és számítógép szerviz. Műszaki rajz, fotó, plakát, szórólap, névjegykártya, prospektus, oklevél, meghívó, kupon, ajándéktárgyak

Nyitvatartás: Hétfőtől – Péntekig: 8:00 – 17:00

Tel.: +36 79/951-950

Email:rendeles(kukac)titronic(pont)hu

FIGYELEM!

KÉPVÁLOGATÁST NEM VÁLLALUNK!

A dokumentumokat pendrive-on, cd/dvd lemezen, vagy pedig emailben fogadjuk.

Kérjük, hogy  a nagyformátumú rajzokat .pdf-ben vagy pedig .jpg/.png formátumban  juttassák el hozzánk.

Email esetén a munkánk megkönnyítése érdekében kérjük írja bele a megrendelő nevét, elérhetőségét és a pontos méreteket, darabszámokat.

Köszönjük!